
A komplett munkák mindig kedvenceim voltak, mert bár előfordult, hogy “hozott anyagból”, tehát más grafikus által készített logoból dolgoztam és élveztem, és a végeredmény is kielégítő lett, valahogy nagyon szeretek ilyen komplett munkákat összerakni, elejétől a végéig.
A Lilla Apartmanházak projekt “ideális megrendelő” volt ilyen szemponból, mert mindent rám bízott, sőt, a határidő is elég szűkös volt, amit igazából szeretek, mert egyik kedvenc időtöltésem “elásni magam” egy projekt alá, majd kijönni onnan egy kész termékkel, amire büszke vagyok.
Miután Google Térképen rákerestem a helyre és megláttam magát az épületet, egyből tudtam, hogy magát az épületet szeretném megjeleníteni, mivel igen mutatós volt. A következő logotervek születettek:



A megrendelő az elsőt választotta, ami azért nem meglepő, mert valahogy szerintem mindig az elsőbe építem bele a legjobb ötleteimet, soha nincs olyan gondolatom, hogy “majd lesz még hely” más megfontolásoknak, szempontoknak. Előfordul, de általában “beletömörítem” a cégről alkotott benyomásomat az első logoba, persze, más a helyzet, mikor konkrét vagy konkrétabb kívánsággal érkezik egy megrendelő.
Ezek után nagyjából átfutottam magamban, milyen weboldalt képzelek el egy gyönyörű helyen, Szilvásváradon fekvő apartmanháznak, ami körül van véve szebbnél szebb természeti adottságokkal, party-helyekkel, szuperjó éttermekkel (Gordon Ramsay rajongó vagyok így érdekel a vendéglátás).
A weboldalt is az általam legjobban kedvelt, ideális munkamenetben folytattam, tehát a design-al kezdtem. Készültek már olyan munkám, amire nagyon büszke vagyok, máshogyan is, és, főleg 10 év tapasztalattal mögöttem, több lehetőség is van egy profi weboldal összerakására, de mai napig ezt tartom a “legtisztább” játéknak az esetek 90%-ában, először design, aztán a weboldal összerakása, programozása, stb..
A következő végeredmény született:
